Az első dolog, amit Portugáliában ettem, ez az étel volt. A mai napig emlékszem, ahogy kihozták a kis cserépedényben, még bugyborékolt rajta a sajt, olyan forró volt. Az első falat után szerettem bele, még háromszor ettem ezt Lisszabonban, de bármerre jártunk, bármit ettünk, mind annyira emlékezetes volt. A steak, a languszta, a kagylók, a kardhal... Portugáliát nem lehet nem szeretni. Novemberben újra ellátogatok oda, de addig is ezzel a recepttel nosztalgiázok. Többféleképpen készítik a portugálok, valahol főzik, valahol sütik a burgonyát. Olykor zsemlemorzsa is kerül a tetejére. Nekem ez a verzió ízlett leginkább.
Hozzávalók:
1 kg burgonya
600 g tőkehalfilé
300 ml tej
200 ml a hal főzővízéből
200 ml tejszín
3 gerezd fokhagyma
50 g liszt
2 közepes vöröshagyma
1 babérlevél
40 g vaj
100 ml olívaolaj
chili
szerecsendió
só
Tetejére:
reszelt sajt
2 evőkanál zsemlemorsza (opcionális)
A halat nagyobb darabokra vágjuk.
Egy lábosban felteszünk vizet forrni egy kevés sóval.
Amikor felforrt, beletesszük a halszeleteket és 10-15 perc alatt puhára főzzük őket.
Amikor megfőtt a hal, szűrőkanállal kiemeljük a vízből és félretesszük hűlni. A főzővizet ne öntsük ki.
A burgonyát hámozzuk meg és vágjuk nagyon apró kockákra.
Olajban süssük ki őket.
Tegyük ezt is félre.
Ha a hal kissé kihűlt, tördeljük apró darabokra, ha szálkát találunk, távolítsuk el.
Aprítsuk fel a vöröshagymát és a fokhagymát.
Egy lángosban melegítsünk fel 3 evőkanál olajat, adjuk hozzá a hagymákat és a félbetört babérlevelet.
Kevergetve főzzük pár percig, amíg a hagymák meg nem puhulnak.
Adjuk hozzá a halat, keverjük át, majd zárjuk le alatta a gázt.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A bechamel mártáshoz a vajat olvasszuk meg egy kis serpenyőben.
Adjuk hozzá a lisztet és kevergetve pirítsuk egy-két percet, öntsünk bele 200 ml-t a főzővízből, majd tegyük bele a tejet.
Keverjük simára, majd főzzük sűrűre.
Amikor elkészült, vegyük le a gázról, keverjünk bele egy csipet szerecsendiót, chilit, sózzuk meg.
Ha elégedettek vagyunk az ízesítéssel, adjuk hozzá a tejszínt.
A burgonyát adjuk halhoz, öntsük rá a bechamelt, jó alaposan keverjük össze.
Nem kell félni, hogy összetörik a hal.
Egy sütőtálat kenjünk ki olajjal, tegyük bele a halas masszát. Szórjuk meg reszelt sajttal és morzsával.
Előmelegített sütőben süssük pirosra a sajtot a tetején.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése