Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2014

Reggelire: Pancake - amerikai palacsinta

Ma egy igazán diétás reggelit választott a medve magának :) amerikai palacsinta - ahogy kell - baconnel, juharsziruppal   Hozzávalók : 1 evőkanál sütőpor 1 csipet só 1 teáskanál cukor 2 nagy tojás (felvert) 30 g vaj 300 ml tej 225 g liszt vaj a sütéshez Alaposan keverjük össze a hozzávalókat.  Forrósítsuk fel a serpenyőt, tegyünk bele kevés vajat,öntsük a tésztából egy közepes merőkanálnyit Akkor kell megfordítanunk, ha szépen bugyborékol már az egész teteje Süssük a másik oldalát is körülbelül egy percig Tornyozzuk fel, és öntsük nyakon juharsziruppal! Na jó, azért az egészet ne :) Inkább süssünk mellé tojást és bacont, aztán ne csodálkozzunk, ha délután 3-kor még nem vagyunk éhesek.

Malacsült Vörösáfonya-mártással

  Hozzávalók a sülthöz: 1 csontozott, bőrös malaccomb kakukkfű, só, bors Hozzávalók a mártáshoz: 1/2 kiló friss tőzegáfonya  1 bögre narancslé  1 vagy fél bögre barna cukor ízles szerint (ez az áfonyafajta fanyar, savanykás, de épp ez az, amiért szeretni kell),  1 narancs reszelt héja A malac bőrét éles késsel vagdossuk be, dörzsöljük be minden oldalát sóval, borssal, kakukkfűvel. Tegyük 200 fokra előmelegített sütőbe, bőrös felével felfelé 30 percre.   Csökkentsük a hőmérsékletet 180 fokra, takarjuk le egy fóliával, és süssük kb 2 óran keresztül, hústűvel ellenőrizhetjük elkészült-e. Vegyük le a fóliát és süssük hólyagosra a bőrét. Tegyük deszkára, de hagyjuk hűlni kb. 10 percet mielőtt felszeletelnénk. A mártáshoz helyezzük a hozzávalókat egy kis lábosba és főzzük magas hőmérsékleten 15-20 percig, időnként megkeverve. Hallani lehet majd, ahogy pattog az áfonya, amint megreped a héjuk. 20 perc elég lesz ahhoz, hogy egy jó sűrű mártást kapjunk, ha mégsem, akkor kicsit főzzük még tovább

Sütőtökös sajttorta, nem csak Halloweenra

Ismét elérkezett október vége, holnap Mindenszentek éjszakája. A halloween-rajongóknak és a sütőtök szerelmeseinek készültem egy sült sajttortával. Az ízesítése a klasszikus, amerikai tökös pite fűszerezését követi. Természeten pókháló nélküli változatban is elkészíthető, ekkor tejszínhabrózsákkal díszíthetjük. 🎃🕷🎃🕷🎃🕷🎃🕷🎃🕷🎃🕷🎃🕷🎃🕷🎃🕷🎃🕷🎃🕷🎃 Hozzávalók az alaphoz:  400g kakaós keksz darálva (én győri zabfalatokat és háztartási kekszet használtam felesben- mivel a győri magában nagyon édes, 1 evőkanál kakaóporral összekeverve) 4 evőkanál vaj, olvasztott Töltelékhez : 500g krémsajt 1/2 bögre cukor 2 teáskanál fahéj 1/2 teáskanál gyömbér 1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg 1/4 teáskanál őrölt szerecsendió 1/2 teáskanál só 3 egész tojás 15 dkg sütőtök püré 1/2 bögre tejföl Keverjük össze a kekszmorzsákat és az olvasztott vajat. Nyomkodjuk a tortaformánk aljába, meg egy keveset az oldalára, is ha marad. 10 percig süssük 180 fokon. Eközben a t

Gnocchi szarvasgombás gombával

Hozzávalók : 4 nagy burgonya 1 tojás sárgája, enyhén felvert 1 1/2 csésze (225g) sima liszt 10g szárított vargánya gomba 300ml tejszín citrom reszelt héja 1 leve és 1/2 citrom 1/3 csésze (80 ml) olívaolaj 60g sótlan vaj 500g vegyes gomba (én csiperkét meg egy kevés vargányát használtam), nagy darabokba vágva 2 teáskanál kakukkfű 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem 1 evőkanál szarvasgomba olaj, nem kötelező Főzzük meg a  burgonyát egészben, héjastul, miután megpucoltuk, törjük össze Adjuk hozzá a tojássárgáját, majd fokozatosan gyúrjuk bele a lisztet, amíg egy lágy tésztát nem kapunk. Osszuk 4 fele, fedjük le egy konyharuhával, és 10 percig pihentessük. Eközben áztassuk be a szárított gombákat egy csésze (60 ml) forrásban lévő vízben 15 percig. Hevítsük fel az olajat, és 30 g vajat, süssük benne a gombákat 2-3 percig, amíg aranybarna nem lesz. Szórjuk meg kakukkfűvel, adjuk hozzá az áztatott gombát és a levet is öntsü

Sütőtökös samosa, zöldparadicsom chutneyval

Ha a medve főzni tudna, nagy valószínűséggel az ősz lenne a kedvenc gasztro-évszaka. Ahogy hűl az idő egyre jobban esnek a laktató, tartalmas ételek. A téli álom előtt még jó nagyokat zabálhat. Amit most ad a természet (meg a kofa a piacon), csupa vitamin és rost, hogy felkészüljünk mi is a télre, akik - sajnos - nem engedhetjük meg magunknak, hogy átaludjuk a zimankót.Tobzódunk a zöldségekben, szemet gyönyörködtető színekben: paradicsom, sötőtök, sárgarépa, körte, szőlő, cékla, padlizsán, ... Szeretem a kertben nőtt paradicsomot, utánozhatatlan íze van, de ahogy közeleg az ősz mindig szurkolok, hogy ne érjen be az összes. Mert bizony a zöldparadicsom az egyik szívem csücske. Legtöbben savanyúságot készítünk belőle, de aki kedveli az indiai konyhát, az biztosan szeretni fogja ebben a receptben is. Hozzávalók a chutneyhoz: 1/2 kg zöldparadicsom 2-3 zöld chili, szeletelve 1/2 teáskanál kurkuma 1 teáskanál mustármag 1 teáskanál cukor 1 teáskanál só 2 evőkanál olaj A samosa-tésztához: 260