Rákóczi János, szakácsmester az 1958-ban rendezett brüsszeli világkiállításon a magyar pavilon konyháját vezette. Az erre az alkalomra készült túrós lepénnyel a magyar lepényeket kívánta népszerűsíteni. A népszerű túrós lepényt úgy dolgozta át, hogy tészta helyett keményre vert, cukrozott tojáshab került a rögös túró tetejére, "megbolondítva" egy kis baracklekvárral. Amikor születésnapomra megkaptam a mesterszakács Konyhaművészet című, 1964-es kiadását, majd kiugrottam a bőrömből. Persze nem titkolták hátsó szándékukat az ajándékozók, ők bizony Rákóczi túróst ennének! A történet legmókásabb része, amikor kiderült, hogy a recept hiányos/hibás. Az elkészítésnél említett vajat nem tartalmazza a hozzávalók listája, így a mennyiség titok (valahol olvastam, hogy az eredetiben nem is volt vaj, csak a tejföl). Van ellenben zsemlemorzsa, amivel a leírásban végül semmi sem történik. Kicsit irónikus, hogy éppen a nevével fémjelzett recept hibádzik, de azt gondolom, ez nem ront semmit se...
Enni jó, főzni jó. És hogy, miért pont a medve? Mert mindenevő, de legfőképpen a húst szereti...