Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2017

Lilakáposzta-krémleves mustárfagylalttal

Nemsokára megjelennek a piacokon az első friss zöldségek, ideje megszabadulni a bespájzolt káposztáktól, téli zöldségektől. Íme egy extravagáns lila leves, a meglepő, de hozzá igazán passzoló magos mustárfagylalttal. Van élet a párolt káposztán túl. Hozzávalók a fagylalthoz (nem kell hozzá fagylaltgép): 3 tojássárgája 15 g cukor 250 g tej 2 evőkanál magos mustár Hozzávalók a leveshez: 1/2 lilakáposzta 1 evőkanál olívaolaj 1 vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1/2 liter húsleves 1/2 teáskanál gyömbér 1/2 teáskanál szegfűbors 1 evőkanál vörösborecet só, bors Először a fagyit készítjük el. Keverjük simára a hozzávalókat egy habverő segítségével. Gőz felett, folyamatos kevergetés mellett főzzük sűrűre. Ez körülbelül 20 percet vesz igénybe. Hűtsük le, tegyük egy műanyag dobozba, majd a mélyhűtőbe legalább egy éjszakára. A fogyasztás napján vegyük ki a dobozból, tördeljük össze és egy botmixer segítségével turmixoljuk krémesre. A káp

Medvehagymás kijevi csirkemell

És végül csak megérkezett az általam igencsak várt medvehagyma. Omlós kijevi csirkemellben kapott helyet, ropogós panírral, selymesen olvadó vajjal, ragyogó zölden. Hozzávalók a fokhagymás vajhoz: 60 g vaj 3 evőkanál apróra vágott friss medvehagymalevél 2 gerezd fokhagyma finomra aprítva A csirkemellhez: 2 bőr nélküli kicsontozott csirkemell só, bors A panírozáshoz: liszt 2 tojás felverve zsemlemorzsa Melegítsük a vajat szobahőmérsékletűre, majd alaposan keverjük össze a fokhagymával és a medvehagymával. Tegyük a fagyasztóba 10 percre. Addig készítsük elő a csirkemelleket.  Sózzuk, borsozzuk. Egy hegyes és éles késsel vágjunk zsebet, azon a részén, ahol a legvastagabb. Vigyázzunk, hogy sehol se lyukasszuk ki. Vegyük ki a vajat a mélyhűtőből, teáskanállal vájjunk belőle kis adagokat és töltsük meg velük a húsok zsebeit. Fogvájóval vagy hústűvel fogjuk össze a lyukakat. Fóliázzuk le az előkészített melleket, felhasználásig tegyük hűtő

Csicseriburger császárzsömlében

Maradék káposzta, friss piros retek, ragyogó színek, friss zsemle, aromás fűszerek. Nem csak vegáknak. Hozzávalók a császárzsömléhez: 3 bögre liszt 1 1/2 teáskanál instant élesztő 1 1/2 teáskanál cukor 1 1/4 teáskanál só 1 nagy tojás 2 evőkanál sótlan vaj 3/4 bögre langyos víz A zsemlék tetejére: 1 evőkanál tej 2 evőkanál szemes mák vagy szezámmag Hozzávalók a csicseripogácsákhoz: 2 doboz konzerv csicseriborsó 1 evőkanál olívaolaj 1 nagy vöröshagyma 1 csipős paprika 2 teáskanál fokhagymapor 1 teáskanál só 1/2 teáskanál fekete bors 1/2 teáskanál paprika 1 1/2 teáskanál kömény 1 teáskanál koriandermag 3 evőkanál zsemlemorzsa A lilakáposzta-salátához: 1/4 kicsi lilakáposzta 1 kicsi lilahagyma 1/2 evőkanál méz 1/2 evőkanál dióolaj vagy olívaolaj 1 lime leve  egy csipet só A Sriracha aiolihoz (chilis majonézes mártás): 1/3 bögre majonéz 1 teáskanál friss citromlé 1-2 evőkanál Sriracha, vagy bármilyen chi