Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2021

Epres-kókusztejes prosecco koktél

 Idén úgy tűnik, kissé késlekedik a nyár. Emlékszem, tavaly ezen a napon már lenge ruhában, farmerkabátban, harisnya nélkül ücsörögtünk egy vendéglő teraszán. Ma azért elkellett a kabát és egy kis időre még az eső is eleredt. Azonban nem kell ahhoz hőség, hogy jól essen az embernek egy pohár koktél, főleg, ha van mit ünnepelni. Nevezetesen a születésnapom van a héten. Erre az alkalomra készítettem a szezon gyümölcsével ezt a frissítő epres prosecco koktélt. Kókusztejjel és citrommal egy újabb kedvencem lett. Hozzávalók (2 adaghoz): 6 nagy szem eper 60 ml kókusztej konzerv 1 evőkanál méz 1/2 citrom leve Prosecco Díszítéshez: eper opcionális: rózsaszirom Az epret a kókusztejjel, mézzel, citromlével pürésítsük. Osszuk szét egyenlő arányban két koktélospohárban. Öntsük fel Proseccoval. Díszítsük eperrel, rózsaszirmokkal. Azonnal fogyasszuk.

Sárga gévagomba Tenessi módra

Ismét kaptam gombát, ezúttal egy olyat, amit még sosem próbáltam. A sárga gévagomba élő vagy elhalt lombos fákon telepszik meg. Különböző méretűre nőtt, egymás fölött elhelyezkedő, fodros vagy hullámos szélű telepet hoz létre. Nyáron érdemes gyűjteni a fiatal, még puha húsú példányokat, mert később a többi taplógombához hasonlóan húsa keménnyé válik. Amerikában csirkehúsgombának, erdei csirkehúsnak nevezik, utalva ezzel a csirkehússzerű állagára. Ízében azonban egyáltalán nem hasonlít rá, kellemes citrusos gombaíze van, harapható állaggal. Nyersen nem fogyasztható, hőkezelést igényel, főzni 20 percig kell, sütéssel ez az idő lecsökkenthető. Csirkemellcsíkokhoz hasonlóra vágtam, fűszeres bundával készítettem el. Vigyázat csíp! Hozzávalók: 6 bögre olaj 3 1/2 evőkanál cayennebors (enyhén csípős chili) 1 evőkanál pirospaprika 1 evőkanál chili pehely 1 teáskanál fokhagyma por 1/2 teáskanál fahéj tengeri só fekete bors 2 bögre sima liszt 2 tojás 2 evőkanál méz 1/2 bögre aludttej vagy író 700

Főtt pulykamell tárkonyos krémmártással

 A legegyszerűbb főtt húsokat is pazar fogássá lehet varázsolni egy jól eltalált mártással. A szélsőséges tavaszi időjárást a fűszernövényeim része megsínylette, a kakukkfű eltűnt vagy elő sem bújt, a zsálya vegetál, az oregáno is csak most kezdi kibontogatni a leveleit. A lestyán és a tárkony viszont mintha mit se vett volna észre ebből. Olyan tempóval kezdtek el növekedni, hogy mostanra mindkettő igen tekintélyes kis bokrocskává cseperedett. Az utóbbival ízesítettem a krémes mártást, melyet főtt pulykamellfilé mellé kínáltam. A tárkonyt gyakran használjuk ragulevesek ízesítésére, de nagyon sokoldalú fűszer, már süteményreceptben is szerepelt nálam. Arra kell vigyázni, hogy a friss levelek ánizsos ízűek, így aki ezt nem szereti, az bánjon óvatosan az adagolásával. Hozzávalók a mártáshoz: 2 tojás 2 evőkanál cukor 4 evőkanál tárkonyos ecet 200 ml habtejszín 1 evőkanálnyi friss tárkonylevél A főtt pulykamellhez: 900 g pulykamellfilé 1 l húsleves 4 gerezd fokhagyma 1 babérlevél 1 teáskaná

Sóska-pisztácia pesto

Egy újabb pesto receptet hoztam, ezúttal egy igen szokatlan hozzávalóval, a sóskával. A sóska egész Európában őshonos, hazánkban elsősorban a mérsékelten savanyú mezei sóskát termesztik. Jellegzetes savanyú ízét a benne található oxálsavnak köszönheti. Sok ásványi sót, meszet, foszfort, vasat, magnéziumot, valamint A-vitamint is tartalmaz. Ráadásul nagyon könnyű termeszteni. A hőigénye mérsékelt, a magvak már 2-3 °C-on csíráznak.  Nem nagyon fényigényes, de nagyon sok vizet igényel. Természetesen nem csak főzelék vagy mártás készítésére alkalmas. Ez a pesto kiváló ötlet a kerti sóskánk felhasználására. Pisztácia helyett dióval is kipróbálhatjuk, ha drágának találjuk a zöld magokat. Hozzávalók: 80 g sóska levél, megmosva, leszárítva 40 g reszelt parmezán sajt 50 g pisztácia 1 citrom reszelt héja 1 teáskanál friss citromlé 1/2 teáskanál chilipehely (opcionális) 2 gerezd fokhagyma 1/2 csésze extra szűz olívaolaj (vagy pisztáciaolaj, ha hozzájutunk) só frissen őrölt fekete bors Tálaláshoz: