Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2015

Anyák napjára: Epercsokor

Anyák Napi meglepetés eperből és sok-sok csokoládéból, virág helyett. Hozzávalók: egy doboz eper fehér csokipasztilla vagy bevonó színes cukorgyöngy saslik pálca selyempapír, masni Az epreket megmossuk, félretesszük száradni őket. Olvasszuk fel a csokoládét mikrohullámú sütőben, úgy, hogy 30 másodpercig melegítjük, majd megkeverjük. Ha nem olvadt még el újabb 10 másodpercre visszatesszük és addig kevergetjük, melegítjük, amíg meg nem olvad. Egy jó tanács: minél kisebb darabokra vágjuk, annál könnyebben és gyorsabban olvad majd. Az előkészített eprekbe beleszúrjuk a saslik pálcákat – vigyázzunk, ne jöjjön ki a tetején-, majd belemártjuk az olvasztott csokoládéba, utána meghempergetjük a cukorban. Egy pohárba állítjuk szárítani őket. Vigyázzunk ne érjenek össze, mert összeragadnak. Kétfélét készítettem, sima csokival és a cukorkával, a csumát rajta hagytam, mert, így tényleg úgy néznek ki, mint a rózsabimbók. Illetve egy pár epret nem vontam be egyáltalán, c

Spenótos ricottás gombóc, zsályás vajjal

Amúgy sem vagyok főzelékpárti, de a spenót mindig is kiütötte nálam a biztosítékot. Egészen odáig nem szerettem a spenótot, amíg egyszer meg nem kóstoltam nyersen, salátának. Azóta persze nagy barátok lettünk, magam növesztgettem a kertben a saját zöldjeimet. Biztos mások is esznek spenótot, de az olasz konyha végtelen ötlettel szolgál az elkészítésére. Ezt a gombócot idén próbáltam először, de biztosan felkerül majd a tavaszi menüre, már csak azért is mert ez az első recept, amiben igazán ízlett a zsálya. Mondjuk eddig csak kettőt próbáltam, de azokról nem szívesen beszélek. Az egyik konkrétan a kukában landolt… Ezek a gombócok viszont, szinte kiáltanak a bársonylevélkékért. Legnagyobb örömömre a piacon kaptam házi ricottát, ami inkább darabos, túrószerű, nem pedig krémes, mint sokszor a bolti dobozos. Sok jelentősége amúgy nincs, de szerintem így szebb, mintha homogén lenne. Hozzávalók: 400 g ricotta 500 g spenót, szár nélkül 2 tojás 65 g liszt 1/2 teáskanál szerecsendió

Mogyoróvajas csokoládétorta

Édesszájú vagy? Vagy inkább valami sósra vágysz? Mit szólsz egy sós édességhez? A könnyű és szaftos étcsokoládés tészta, habos, mogyoróvajjal van töltve. Csokoládémázzal felturbózva. Hozzávalók a tortához:  2 1/2 bögre (320 g) liszt  1 1/2 (300 g) bögre kristálycukor 1 bögre + 1 evőkanál (100 g) keserű kakaópor 1 evőkanál szódabikarbóna 1 1/2 teáskanál sütőpor 1 1/2 teáskanál só 3 tojás  1 1/2 bögre aludttej vagy író 1 1/2 bögre feketekávé 3/4 bögre olaj 4 és fél teáskanál vanília-kivonat A mogyoróvajas krémhez: 2 bögre (240 g) porcukor 2 bögre (500 g) krémes mogyoróvaj 10 (140 g) evőkanál sótlan vaj, szobahőmérsékletű 1 1/2 teáskanál vanília-kivonat 1/2 teáskanál só 1 bögre tejszín A csokimázhoz: 3 evőkanál vaj 3/4 (130 g) bögre csokipasztilla vagy étcsoki 1 evőkanál agavészirup vagy kukoricaszirup + tört mogyoró a díszítéshez Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vajazzuk és lisztezzük ki a tortaformánk. Egy tálban szitáljuk össze a lisztet, cukrot, kakaóport, szódabikarbónát, sütőport é