Anyák Napi meglepetés eperből és sok-sok csokoládéból, virág helyett.
Hozzávalók:
egy doboz eper
fehér csokipasztilla vagy bevonó
színes cukorgyöngy
saslik pálca
selyempapír, masni
Az epreket megmossuk, félretesszük száradni őket.
Olvasszuk fel a csokoládét mikrohullámú sütőben, úgy, hogy 30 másodpercig melegítjük, majd megkeverjük.
Ha nem olvadt még el újabb 10 másodpercre visszatesszük és addig kevergetjük, melegítjük, amíg meg nem olvad.
Egy jó tanács: minél kisebb darabokra vágjuk, annál könnyebben és gyorsabban olvad majd.
Az előkészített eprekbe beleszúrjuk a saslik pálcákat – vigyázzunk, ne jöjjön ki a tetején-, majd belemártjuk az olvasztott csokoládéba, utána meghempergetjük a cukorban.
Egy pohárba állítjuk szárítani őket. Vigyázzunk ne érjenek össze, mert összeragadnak.
Kétfélét készítettem, sima csokival és a cukorkával, a csumát rajta hagytam, mert, így tényleg úgy néznek ki, mint a rózsabimbók. Illetve egy pár epret nem vontam be egyáltalán, csak pálcára szúrtam.
Száradás után csokorba kötjük őket és már kész is vagyunk. Egy-egy szál rózsát is a csokorba tűzhetünk.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése