Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2016

Antipasto Focacciaval

A múlt hét igen borongósra sikeredett, egy ideig szinte el is felejtettük, hogy még javában tombol a nyár. Ezzel a vegyes ízelítő tállal kicsit Olaszországba varázsoltuk magunkat. Már a vásárlás alatt is úgy éreztem magam, mintha nyaralnék. A Damjanich utcában van egy olasz üzletke, csupa itáliai finomsággal. A kiszolgálás is ízig-vérig olasz: - a tulaj nem beszél magyarul, ha nem tudsz olaszul vagy angolul, bajban leszel - a kiszolgálás lassú, nem azért mert nem foglalkoznak veled, hanem mert mindenkivel foglalkoznak. Mindenkihez van pár szava, mindenkit kínálgat, kóstoltat. Szerintem több mint fél órát töltöttem a boltban, pedig nagyon pici bolt, de ezalatt jól laktam. - és végül, de nem utoljára: a hajszál vékonyra szeletelt prosciutto-t, szalámit és sajtot egyesével, egymást kissé átfedve (semmiképp sem egymásra tornyozva) helyezgette a papírra - a legfontosabbat majdnem kihagytam. A nyitvatartás. A következő állt az ajtón: nyitva 14:00-től. Ennyi. Mindenesetre min

Málnás-citromos torta

Azt mondták a piacon, hogy már múlóban van a málna szezon és valószínűleg jövő héten már egyáltalán nem is lesz. Aki teheti, gyorsan szerezzen be még egy nagy adagot és süsse meg ezt a tortát. A könnyű citromos piskótalapok között egy tojáshabos málnamousse és egy réteg főzött citromkrém lapul, melybe egy marék friss málna is került. Fagyasztott málnából is elkészíthetjük, ekkor a díszítésnek szánt málnaszemeket közvetlen a felszolgálás előtt tegyük csak a tortára. Hozzávalók a piskótához (12-14 szelet): 110 g süteményliszt 4 tojás, szétválasztva 150 g cukor 1/4 teáskanál só 1 és 1/2 teáskanál sütőpor 2 teáskanál vanília kivonat 2 citrom reszelt héja 3 evőkanál friss citromlé 45 ml tej 60 ml olaj 22 cm-es tortaforma (használhatunk kisebbet/nagyobbat is, a mérettől függően változik a sütési idő) Hozzávalók a főzött citromkrémhez: 3 tojás + 2 tojássárgája 1 evőkanál keményítő 2 citrom reszelt héja 150 ml frissen facsart citromlé (kb. 3 db citrom) 115 g cukor 75 g hideg vaj, felkockázva +