A hétvégén vendégségbe ment a medve. Ha főzni tudna, üres manccsal nem érkezne. Sütne pitét, mert az villámgyorsan elkészül. Őszibarackkal töltené, mert szezonja van. Zsebméretűre készítené őket, mert az praktikus, és könnyen szállítható
Hozzávalók a tésztához:
2 1/2 csésze liszt
2 teáskanál kristálycukor
1 teáskanál só
1 csésze (225 g) vaj, hideg és kockákra vágva
6 evőkanál jéghideg víz
A töltelékhez:
1 1/4 csésze kockára vágott őszibarack (kb 30 dkg)
1/4 teáskanál só
1 teáskanál őrölt fahéj
2 teáskanál burgonyakeményítő
1/2 teáskanál friss citromlé
Tetejére:
1 tojássárgája
1/4 csésze tejszín
nádcukor szóráshoz
Először a tésztát készítjük el.
Egy tálban keverjük össze a lisztet, a cukrot és a sót, adjuk hozzá a hideg vajat és a vizet, majd dagasszuk sima tésztává, csomagoljuk fóliába és tegyük hűtőbe legalább egy órára.
🐻 Medvetipp: ha nagyon sietünk, lapítsuk ki a csomagot,és a mélyhűtőbe tegyük be, így hamarabb 'áthül', spórolhatunk vele akar 40 percet is.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra
Egy nagy tálban keverjük össze a kockára vágott őszibarackot, a sóval, fahéjjal, kukoricakeményítővel, és a citromlével. Tegyük félre.
Vegyük ki a tésztát a hűtőből, és hagyjuk pihenni, hogy szobahőmérsékletű legyen, körülbelül 5-10 percig.
Lisztezett deszkán nyújtsuk a tésztát fél centi vastagra, vágjunk ki belőle körülbelül 9-10 cm átmérőjű köröket, a körök felét helyezzük el körülbelül 1 cm távolságra egymástól a tepsiben.
A második adag tésztának vagy szúrkáljuk meg villával a tetejét, hogy tudjon 'szellőzni' vagy vágjunk lyukat a tésztába.
🐻 Medvetipp: Én egy habnyomó csövet használtam a lyuggatáshoz
Minden egyes alsó tésztalap tetejére helyezzünk egy púpozott kanálnyi tölteléket.
Tegyük rá a tetejét, majd villával jó erősen nyomogassuk le körben a széleket
Habverővel keverjük össze a tojássárgáját és a tejszínt, ecsettel kenjük meg a piték tetejét.
Szórjuk meg cukorral.
Süssük 17-20 percig, vagy amíg a szélei aranybarnára nem sülnek Hagyjuk kihűlni, legalább 15 percig tálalás előtt.
Tegyük dobozba őket, és máris indulhatunk.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése