Idén egy igazán rendhagyó karácsonyi menüvel készültem. Egyszerűen azon okból kifolyólag, hogy igény van erre is. Mindegy hogy divatból vagy ételallergia okán dönt az ember egy-egy étkezési szokásról. Ne ítélkezzünk senki felett, karácsonykor meg különösen óva intenék a vitáktól és a kérdésektől mindnekit. Vendéglátóként az a feladatunk, hogy a lehetőségeinkhez mérten biztosítsuk, hogy a meghívottak jól érezzék magukat. Van egy másik oka is, amiért ezt a menüsort választottam. Mégpedig az, hogy a fenn említett ítélkezésnek sokszor az az oka, hogy nem igazán vagyunk tisztában a vegetáriánus ételek kínálta lehetőségekkel. Ízek, színek tárháza ez, végtelen variációs lehetőséggel. A vega kaja nem rántott sajt és töltött gomba, főleg, hogy a vegán sem a sajtot, sem a panírt nem fogyasztja. A vega étel igenis finom, ahogy egy húsos étel is lehet rossz, ha nem megfelelőképp van elkészítve. A vega étel nem köret, ahogy a káposztás tészta sem az. Szó sincs arról, hogy bárkit arra biztatnék változtasson életmódot. Én egyszerűen csak mindig mindenkit arra buzdítok, hogy étkezzen minél változatosabban. És ebben igencsak megállja a helyét olykor-olykor egy húsmentes menü. A félreértések elkerülése végett, a vega és vegán szavak használata szándékos és nem ugyanazt jelentik. A vegán nem csak húsmentesen táplálkozik, de semmilyen állati és állati eredetű terméket nem fogyaszt – ideértve a tejtermékeket, tojást, mézet. Én ez utóbbival készültem, mert ez mindkét csoport által fogyasztható és a legfontosabb, hogy húsevőn tesztelten, aki egyenesen imádta és én is.
Lássuk a menüt:
🎄 Leves: Körtés Édesburgonya Krémleves
🎄 Főétel: Gombás Lencsegolyók, Körtés Tőzegáfonya-mártással, Fűszeres Répasaláta és Aprított Kelkáposzta Saláta (ez utóbbi valami fenomenális, ha mást nem is, de ezt próbáljátok ki)
🎄 és a Desszert: Pisztáciás Avokádós Jégkrémtorta
🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅
Hozzávalók:
2 evőkanál vaj vagy növényi zsiradék, olaj, ha vegánnak lesz
1 nagy hagyma, apróra vágva
1 gerezd fokhagyma, zúzva
4 közepes körte, meghámozva, felkockázva
1 közepes édesburgonya, meghámozva, felkockázva
1 közepes burgonya, meghámozva, felkockázva
1 teáskanál só
1/2 teáskanál kakukkfű
4 bögre zöldségleves
Díszítéshez:
1 körte, hosszában felszeletelve
vaj vagy olívaolaj a sütéshez

Az olajon vagy vajon főzzük puhára a hagymát és a fokhagymát, kevergetve kb. 5 percig.
Adjuk hozzá a körtét, a burgonyákat, sót és a kakukkfüvet, főzzük kevergetve még 3 percig.
Adjuk hozzá a levest, forraljuk fel, majd csökkentsük a hőt és lefedve főzzük 30-35.
Ha megpugultak a zöldségek, turmixoljuk le a levesünket, kóstoljuk meg kell-e még sózni.
Csipet borsot is adhatunk hozzá.
A körteszeleteket vajon vagy olajon, alacsony hőfokon süssük oldalanként 4 percig.
🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅🎄🍅
Gombás Lencsegolyók Körtés Tőzegáfonya-mártással,
Fűszeres Répasaláta és Aprított Kelkáposzta Saláta
Hozzávalók az aprított kelkáposzta salátához:
1 kis fej kelkáposzta 3/4-e (a maradék kelleni fog a lencsegolyókhoz)
2 nagy gerezd fokhagyma
1/4 bögre (60 ml) friss citromlé
4-5 evőkanál extraszűz olívaolaj
1/4 teáskanál tengeri só
1/4 teáskanál frissen őrölt fekete bors
1/4 - 1/2 bögre (35-70 g) aszalt áfonya, nem cukrozott!
1 bögre (120 g) pekándió
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A pekándiót terítsük egy sütőlapra és tegyük a sütőbe 8-10 percig.
Ha megpirult, tegyük félre.
Mossuk meg a kelt és vágjuk a leveleit olyan apróra, amilyen apróra csak tudjuk.
Tegyük tálba, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, a citromot, az olajat, a sót és a borsot, majd keverjük össze.
Daraboljuk fel a pirított pekánt, valamint az áfonyát és ezeket is keverjük a salátánkhoz.
Tegyük hűtőbe fogyasztásig. Minél előbb készítjük el, annál finomabb lesz. Akár napokkal előre is bekeverhetjük.

Hozzávalók a gombás lencsegolyókhoz:
1/2 bögre (50 g) nyers lencse
1 bögre dió (125 g) apróra vágva
2 teáskanál extra szűz olívaolaj
250 g gomba
3 nagy gerezd fokhagyma
1/4 kelkáposzta levelei, nagyon apróra vágva
1/3 bögre aszalt áfonya, cukrozatlan, felaprítva
1/4 teáskanál szárított rozmaring
1/2 teáskanál szárított kakukkfű
1/2 teáskanál szárított oregánó
1 evőkanál borecet
2 evőkanál lenmag
1/2 bögre zabpehely, darálva
1 teáskanál só
frissen őrölt fekete bors
chili ízlés szerint
Az áfonyamártáshoz:
2 bögre fagyasztott vagy friss tőzegáfonya
1 érett körte, hámozva és apróra vágva
1/2 bögre juharszirup
csipetnyi só

Az áfonyamártáshoz tegyük az áfonyát, a körtét és a juharszirupot egy edénybe. Forraljuk fel, majd csökkentsük a hőt és főzzük lefedjve 10-20 percig, amíg be nem sűrűsödik.
Forraljuk fel, majd csökkentsük a hőt és főzzük körülbelül 20 percig, vagy amíg meg nem puhul. Ha időközben elfőne alóla a folyadék, pótoljuk.
Ha puha, egy villával törjük össze és tegyük félre.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A diót terítsük egy sütőlapra és tegyük a sütőbe 9-12 percig. Majd aprítsuk fel ezt is.
Egy serpenyőbe tegyük bele az olajat, öntsük rá a felarított gombát és a zúzott fokhagymát. Sózzuk és közép-magas hőmérsékleten kevergetve pirítsuk körülbelül 7-9 percig, amíg a leve el nem fő.
A lenmagot tegyük 3 evőkanál vízbe, majd ezzel együtt pépesítsük.
A keveréknek meglehetősen nedvesnek és ragadósnak kell lennie. Ha száraz, adjunk hozzá még egy evőkanál vizet. Kóstoljuk meg, kell-e még sózni.
Hozzávalók a fűszeres répasalátához:
600 g sárgarépa
1 bögre főtt csicseriborsó
10-20 szem zöld kalamata olajbogyó, szeletelve
100 g salátalevél
kis csokor petrezselyem
1/4 bögre mogyoró
1 evőkanál juharszirup
2 evőkanál extra szűz olívaolaj
2 teáskanál őrölt koriandermag
2 teáskanál őrölt köménymag
1/2 teáskanál chilipehely
Az öntethez:
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
1/2 citrom leve
1 gerezd fokhagyma, zúzva
só és bors
A tetejére:
1/2 gránátalma magjai
Keverjük össze az öntet hozzávalóit és rakjuk félre.
Csepegtessük le a csicseriborsót és a mogyoróval együtt szárazon pirítsuk meg egy kis edényben. Rázogatva kevergessük.
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
Vágjuk a répákat nagyobb, hosszúkás darabokra.
Keverjük össze az olívaolajat a juharsziruppal, majd keverjük bele a fűszereket.
A feldarabolt répakat kenegessük be ezzel a páccal és helyezzük őket az előkészített tepsibe.
30 percig süssük, közben egyszer forgassuk és kenjük át őket.
Tegyük a saláta hozzávalóit egy tálra, öntözzük meg a dresszinggel, szórjuk rá a gránátalmamagokat.

Pisztáciás Avokádós Jégkrémtorta
Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű tortához:
Az aljához:
1/2 bögre sótlan pisztácia
12 nagy királydatolya
1 evőkanál juharszirup
1/8 teáskanál só
A töltelékhez:
4 közepes avokádó
3 evőkanál juharszirup
1 evőkanál citromlé
1/2 teáskanál só
1/2 bögre sótlan pisztácia
Dekorációnak:
kókuszforgács
A torta aljához való dolgokat egyszerűen pépesítsük robotgép vagy mixer segítségével.
Nyomkodjuk egyenletesen a tortaformánk aljába, majd tegyük be a mélyhűtőbe.
A töltelékhez valókat, a pisztácia kivételével, alaposan turmixoljuk össze, mindaddig amíg sima és krémes állagú nem lesz.
A pisztáciát törjük össze és keverjük a krémhez.
Töltsük a masszát a tortaformánkba és tegyük mélyhűtőbe legalább 4-5 órára.
Díszítsük kókuszforgáccsal.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése