Tegnap volt Márton-nap, a népszokások szerint ilyenkor libát kell fogyasztani. A Márton-napi népszokások ahhoz a legendához kötődnek, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. A liba fogyasztása ezen a napon mégsem merő bosszú a gúnárokon, bármennyire is kézenfekvőnek tűnik. A valódi ok ennél sokkal prózaibb, novemberben már le lehet vágni a tömött libát. Mindenesetre úgy tarja a mondás, „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.
Hozzávalók a libasülthöz:
1 pecsenyeliba (kb. 4-5 kg), megtisztítva, belsőségek nélkül
só
frissen őrölt bors
2 alma
kis csokor petrezselyem
Hozzávalók a sült almához:
6 savanykás, közepes méretű alma
3 evőkanál puha vaj
1/2 dl rum
1 evőkanál cukor
1 teáskanál fahéj
csipet szerecsendió
6 darab kockacukor
Sózzuk, borsozzuk a libát belülről, majd kivülről is alaposan dörzsöljük be sóval.
Melegítsük elõ 180 ° C-ra a sütőt. A libához szánt két almát vágjuk négybe, szedjük ki a magázakat. Tömködjük a libába az almákat, petrezselymet.
Irdaljuk be a bőrét a mellén.
Tegyük serpenyőbe a húst és öntsünk 1 bögre forró vizet alá, fedjük le fóliával és kb. 2 és fél órán keresztül süssük letakarva.
Közben készítsük elő az almákat. Szedjük ki az almák magházait.
Keverjük össze a vajat, a rumot, a cukrot, a fahéjat és egy csipet szerecsendiót.
Tegyük az almákat egy magas falú tepsibe vagy sütőtálba. Helyezzünk egy-egy kockacukrot mindegyik almába.
Töltsük beléjük a vajas keveréket.
30 perc alatt süssük készre.
Adjunk a liba mellé tört burgonyát, burgonyagombócot esetleg tálaljuk yorkshire puddinggal.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése