Még javában tombol a nyár és eszembe jutott, hogy még nem is nagyon grilleztem. Hogy bepótoljam a lemaradást, megosztom veletek a híres amerikai BBQ oldalas elkészítésének módját. BBQ készítéskor a lehetőségek tárháza végtelen, ez is egy olyan „ahány ház (vagy állam) annyi szokás” történet. Ami biztos,hogy két fajta BBQ létezik: a száraz pácolt és az általunk talán jobban ismert szószos változathogy a BBQ-hoz sok –sok idő kell, de legalább nem kell mellette ácsingóznunkhogy a szósz lehet csípős, lehet savanykás, lehet fűszeres, de mindig édes és paradicsomosAz oldalasból válasszunk szép húsos, nem túl zsíros darabot.
A szószos BBQ is szárazpáccal kezdődik, ehhez a következő fűszereket keverjük össze egy kis tálkában:1 evőkanál köménymag
1 evőkanál paprika
1 evőkanál fokhagymapor
1 evőkanál vöröshagyma por
1 evőkanál chili por (nem kell, hogy csípős legyen)
1 evőkanál barna cukor
2 evőkanál só
1 teáskanál fekete bors
1 teáskanál fehér bors
Készítsük elő az oldalast. A hátulján található egy hártya, amit el kell távolítanunk, mert ez egy igen rágós rész. Egy kés hegyével nyúljunk alá az egyik végénél és emeljük egy kicsit meg, de ne szakítsuk el.
Egy papírtörővel fogjuk meg a hártya végét. Erre azért van szükség, mert máskülönben kicsúszik a kezünkből.
Húzzuk le a membránt. Le fog jönni egészben, elvileg…
Ha készen vagyunk, jó alaposan töröljük szárazra a húst és vastagon dörzsöljük be a szárazpáccal.
Ügyeljünk, hogy jusson az oldalára is.
Csomagoljuk fóliába szorosan, hogy sütéskor semmi ne jusson se be, se ki.
Ha letelt a pácolási idő, akkor sütés előtt fél órával ki kell venni a hűtőből, hogy kicsit átmelegedjen.
Normál esetben innen úgy megyünk tovább, hogy begyújtjuk a grillt és megpróbáljuk a hőmérsékletet 150 fok körül tartani.
Csak sajnos az itthoni grillek erre nem igen alkalmasak, akinek mégis volna ilyen „grillgépe” az a fentiek szerint járjon el és süsse így a húst 1 – 1,5 órán keresztül. Faszenes grillnél még arra kell ügyelni, hogy a szén legyen egy oldalra kotorva, a hús pedig a grill másik felén süljön. Véletlenül sem a faszén felett, különben odaég.
A többieknek irány a sütő, ugyanúgy 150 fok és bő két óra. Mindkét esetben fóliával sütjük!
Előkészítjük közben a BBQ szószt
Kétfélét írok most le, az egyik egy alaprecept ketchup-bal, a másik pedig a címben említett málnás különlegesség.
1 közepes vöröshagyma, apróra vágva
4 gerezd fokhagyma, apróra vágva
1/4 bögre növényi olaj
5 teáskanál chili por
1/2 teáskanál paprika
1/2 teáskanál só
1 -2 teáskanál frissen őrölt fekete bors
2 bögre ketchup
1 bögre barna cukor
1/4 bögre almaecetet vagy 1/4 bögre vörösborecet
1/3 bögre francia sárga mustár
1/4 bögre Worcestershire szósz
Hevítsük fel az olajat közepes lángon; adjuk hozzá hagymát és süssük körülbelül 3 percig, majd adjuk hozzá a fokhagymát és kevergessük újabb 2 percig.
Adjuk hozzá a chili port, paprikát, sót és borsot; keverjük 1 percig.
Adjuk hozzá az összes többi összetevőt; forraljuk fel állandó keverés mellett.
Csökkentsük a hőt alacsonyra és főzzük fedő nélkül, időnként megkeverve, amíg be nem sűrűsödik. Hűtsük le szobahőmérsékletre, majd fedjük le és hűtőszekrényben felhasználásig.
Málna-chipotle BBQ szósz
Ez a recept egy BBQ versenyre készült. Sajnos nem mi lettünk az elsők, de ennek ellenére nem győzte begyűjteni a csapat a gratulációkat, és megkaptuk az elismerő szavazatot az Amerikából származó angol tanárunktól.
Hozzávalók
½ bögre vöröshagyma, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma, darálva
2 evőkanál olívaolaj
¼ bögre + 2 evőkanál barna cukor
¼ bögre almaecet
1 ½ nagy chipotle paprika, apróra vágva (chipotle paprika adobe mártással)
4 bögre málna
2 bögre paradicsomszósz
Hevítsük fel az olajat közepes lángon; adjuk hozzá hagymát és süssük körülbelül 3 percig, majd adjuk hozzá a fokhagymát és kevergessük újabb 1 percig.
Majd jöhet a chipotle paprika, 30 másodpercig.
Öntsük fel a paradicsommal, tegyük bele a barnacukrot, almaecetet, és kevergessük, amíg a cukor feloldódik.
Adjuk hozzá a málnát, keverjük jól el és forraljuk fel.
Csökkentsük a hőt, és lassú tűzön főzzük sűrűre, időnként megkeverve. Vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni.
Hűtsük le szobahőmérsékletre, majd fedjük le és hűtőszekrényben felhasználásig.
Az oldalas befejezéséhez nincs más hátra, mint kicsomagolni, jó alaposan megkenni a szósszal és rátenni a forró grillre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése